VERSEK
Az a virág, amely a szívből nyílik nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem múlik el, ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más, mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed rejtélyes illatát. Láthatatlan.
Csak akkor látni, ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt csillagharmatok


esthajnal
Garai Gábor: RÓZSA

Fölszisszentél:
ez a rózsa, ha
porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras
vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis. ;

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói ( épp ennyi s e kép)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány s botanikát
igazol, - de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintétikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem
eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd ; az életét,
illatát, mely oly illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alakká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja s elfújja a nyár.
Friends18.com
Fehér Rózsa

Szépséges rózsafák!
- Hisz ismertek engem –
Miért tépitek fel,
Mit már rég feledtem?
Nem vörös, nem sárga.
Fehér lett a rózsa,
Patyolat belsőmnek
Szilaj hordozója!
Hajnal van opálos,
Párásak a kertek.
A nap még kávézik,
Én meg itt merengek.
Harmatos friss fűben,
Megázott a lábam.
Gondolkodón, vagyok
Reggeli homályban.
Pislákoló lámpák
Nyugovóra térnek.
Csak tollamból folyik,
Tinta és az „ének”.
Halkan zümmög bennem,
Nem hallgat a szóra.
Tüske nem érdekli,
Szúr a fehér rózsa!
Harmatos szirmaik
Olyan büszkén állnak,
A lényem sóvárog
Eszi a búbánat.
Rózsámnak rózsája,
Patyolat az álom,
Kereslek, kutatlak,
Szerte a világon.
-forras internet-


Sárga rózsa

Minden vagyonom
Egy csokor rózsa.
Sárga, szirma mintha
színaranyból volna.
A feje bársonyos,
hosszú vékony szára,
mint a sóhajtásom
mi elhagyta számat.
A mentsváram megint,
mi lehetett volna?
Szépséges egy csokor:
üde sárga rózsa.
Már tudom, hogy mi
a virágok titka:
A szívek melegét
sugározzák vissza.
Beszélgetünk halkan
Én, meg sárga rózsa.
Ő hallgat én, mondom,
mi a szívem nyomja.
Szirma közt ott lapul
egy keserű sóhaj.
Nem tudom meggyőzni
a kedvest, jó szóval.
Csak egyszer nézne rám
úgy, mint reád tekint,
nem bánnám én azt, hogy
fordul a föld megint
Telnek, egyre telnek,
rohannak a percek,
várok, egyre várok
magamba merengek.
Bámulom sóvárgón
a csokor virágot:
Ő látni fogja azt,
amit én nem látok.
Zsolnai, Herendi,
de irigy is volna,
Ha látná, milyen szép
kezedben a rózsa.
Ahogy azt a sárga
rózsát fogod, s nézed,
szemed pillantása:
maga az igézet.
Szobádba bekerül,
-Én sohasem fogok –
Övé lesz egész nap
gyönyörű mosolyod.
Ha este a kedves,
elmegy nyugovóra,
őrizzed az álmát,
csokor sárga rózsa!
-forras internet-

esthajnal
Nefelejcs :Szabó Lőrinc
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér , hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszin hangját, néha meg én magam
sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szivem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?... De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hiszen úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!


esthajnal
Túrmezei Erzsébet: Az alkalom

Jön... elmegy... többé nem látod soha.

Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.

Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.

esthajnal

Szabó Lőrinc:
HAZÁM
Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét
más érdeméből lopja ki
s ripacsként a mellét veri
azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,
e föld, hol mindent, ami ember,
vágytam példázni életemmel,
lehetne egykor büszke rám.
esthajnal

Szabó Lőrinc:
A LEGFŐBB BOLDOGSÁG

A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké -
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.
esthajnal
Szabó Lőrinc:
A szelíd tanítvány

Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom,
hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.
Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit,
mert örök szomorúság borzong benned,
mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.
Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?
Sokáig elvesztettelek, azért csábított a kentaurok
és pogány nők hívása.
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még
szégyenkezve és e tartózkodóan,
mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer
egészen kinyílni.
esthajnal
Szádeczky - Kardos György
Nincs időd


Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű szép világot,
A kiserdőt, a zúgó fákat
A csillagfényes éjszakákat
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni
A hulló könnyet letörölni
Más boldogságán is örülni
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted
Tettél-e jót, láttál szépet,
És nincs más vágyad, csupán annyi
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!....Nincs idő
 
 
esthajnal
Bokrétás András: MIATYÁNK

Miatyánk Isten
kiben mindíg hittem

ki trónolsz odafenn
káprázatos fényben

s figyeled életünk
bűnben és erényben

jöjjön el a Te országod
onts ránk földi mennyországot

legyen úgy, mint Te akarod
öleljen át óvó karod

ahogy ott fent, ide lent is
a világban kint is, bent is

mindennapi kenyerünket
miért nyújtjuk tenyerünket

add meg nekünk ma és holnap
szíveink víg dalt dúdolnak

bocsásd meg a vétkeinket
aljas bűnű tetteinket

miképpen mi is úgy teszünk
békés csendet is hirdetünk

ki ellenünk van legyen velünk
fogadja el nyújtott kezünk

kísértésbe ne vígy minket
nézd el botló bűneinket

szabadíts meg a gonosztól
mindenféle bűntől, rossztól

és mi mocskot éltünk ránk ken,
mosd le rólunk, Uram
ÁMEN!

2006

esthajnal
Wass Albert: A bujdosó imája
Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
gyujtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.
Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél eképpen:
a népek közt, Uram,
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol nem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nékem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom patakra,
fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ…

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgése

Bajorerdő, 1947.
esthajnal







www.esthajnal.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!